2017. július 3., hétfő

743. bejegyzés: Europe tour nail art challenge - FELHÍVÁS


Sziasztok!
Furcsa kis ötlet pattant ki a fejemből a minap. Igazából tegnap este gondolkoztam el rajta, hogy már régen volt köröm kihívás a blogvilágban, régen pedig minden héten ezekre az izgi kihívásokra toltuk a manikat. Nagyon szerettem őket, mindig izgatottan vártam ki mit alkot egy-egy témára és én is mindig kíváncsi voltam, hogy mit tudok majd kihozni belőle. Tehát tegnap jutott eszembe, hogy szeretnék indítani egy kihívást, nyugodtan lehet hozzám csatlakozni, ha szeretnétek benne részt venni, akkor írjatok ide hozzászólásba és készítek kódokat. Persze csak egy-egy témára is lehet jönni nyugodtan. :)  A dátumokat is nagyon szellősre csináltam, csak kéthetente lenne posztolás. Mióta én is felnőtt életet élek tudom, hogy nem mindig jut idő ilyesmire, tehát inkább így csináltam. 

Nos, a téma utazás Európa körül. Pont utazós időszakban vagyunk, de sajnos én idén sehova nem jutok el, így legalább itt kiélem magam. 12 országot választottam ki a kontinensről, minden második héten tovább utazunk egy másik országba. Az, hogy ki mit lát az adott országban és mi inspirálja  a manikűrje készítése során az teljesen rá van bízva. Készíthetsz akár olyat is, amit például akkor viselnél, ha oda utaznál vagy bármilyen hagyományos dologról, zászlóról... Ami éppen megfog benne. :)

Tehát, ha kíváncsiak vagytok, akkor mutatom az állomásokat:


Tehát ezekbe az országokba utaznánk el július 12.-étől egészen december 13.-áig. :)

A nevezetes dátumok:


Aki szeretne velem tartani kérem hagyjon egy kommentet a poszt alatt és akkor készítek kódokat is nektek! :)

5 megjegyzés:

  1. Jó ötlet, valóban rég volt a blogokon körmös kihívás. Nagyon szívesen jelentkezek én, de nem ígérem, hogy minden alkalommal posztolni tudok. Instagramos verzió nem lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincsen semmi elvaras, akkor csatlakozol, amikor szeretnel! Ha van ra igeny, akkor lehet. :)

      Törlés
  2. én szívesen részt veszek bármilyen challengeben :) jópofa ötlet ez is, jövök!! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is szeretnék csatlakozni! :) Első két témára már el is készítettem a manikűrt, örülnék, ha nem csak hashtag, de inlinkz kód is lenne. :3

    VálaszTörlés
  4. Szerintem az is elég lenne, ha egy kódot csinálnál az egéz ihíváshoz, aztán mi mikor adjuk hozzá a linket, odaírjuk a nevünk mellé a témát is. Ha nem vagyunk sokan, szerintem érdemesebb egy helyre gyűjteni a linkeket, de persze csak javaslat, dönts belátásod szerint. :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena