2016. március 10., csütörtök

641. bejegyzés: LFP! - Pink punk


Az LFP! soron következő témája a Pink punk, amit Thimmyke választott.

Az én fejemben ez a téma a fekete és a pink együttesét jelenti. Valamiért nagyon távol áll tőlem ez a dolog, nem tudom, így vagyok beprogramozva. Így a legtöbbet, amit kihozhattam magamból és ebből a témából az ez a manikűr volt. Eléggé szégyellem magam, hogy ennyi, amit ki tudtam facsarni, de igazából még ez sem tetszett magamon, így az elkészülte után le is szedtem. Anno, amúgy nagyon odavoltam ezért a stílusért, mindig fekete és rózsaszín cuccokban jártam, de ez kb. 1 évig tartott és tényleg nagyon régen volt, még általános iskolába jártam. Előtte csináltam egy kockás manit is a két színnel, de nagyon nem tetszett, így lemostam és ezt csináltam helyette. :)




12 megjegyzés:

  1. Nekem ez is tetszik, egyszerű és szép! Érdekes, hogy ennyire nem szereted magadon így együtt ezt a két színt, pedig nem rossz szerintem :) de hát persze, ízlések és pofonok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orulok, hogy tetszik! :)
      Hat igen, az izlesem nagyban elkeruli ezt a temat. :D

      Törlés
  2. Szerintem vagány én is egyszerűt festettem. Mindig azt hiszem amikor hozzád jövök mintha a saját kezem látná m fiatalabb kiadásban ☺ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De komolyan.. Tok olyan a kezunk, meg a koromagyunk is tok szeles mindkettonknek. Ezen a kepen foleg hasonlitanak. Hihi! :D

      Törlés
  3. Nekem is tetszik! Szuper, hogy két méretben is megvan a szegecs. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orulok, hogy tetszik! Meg nyaron vettem egy ilyen nagy csomagot BPS-en abban volt ket tarcsa ezekbol a szegecsekbol 2 meretben, narancsfapalcak, egy koromerosito, meg meg talan volt valami nem emlekszem pontosan. 8$ volt osszesen. :D

      Törlés
  4. Jó ez a mani, pont elég rá a szegecs! A nagyon halvány rózsaszín lakkon én szeretem a vékony fekete mintákat, de az élénkrózsaszín nálam is üti a feketét, inkább csak máson tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orulok, hogy tetszik! :)
      Igen a halvany rozsaszinen jol mutat egy kis fekete. De az elenken inkabb feherrel mintazok. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena