2015. augusztus 23., vasárnap

530. bejegyzés: Júliusi - Augusztusi HAUL


Az elmúlt hónapban nem volt a blogon haul bejegyzés. Nem volt olyan sok szerzemény sem és időm sem, hogy megírjam.

Rengeteg Born Pretty Store-os csomagom érkezett. A múltkori manikűröket és vidiket feltöltöttem, amivel elég sok pontot szereztem és le is vásároltam rögtön, amint tudtam és kiválasztotta mit is szeretnék. Vásároltam néhány dolgot ezeken kívül is, bár tényleg nem sok mindent.

A képek minőségéért elnézést kérek, de a fényképezőgépem nincsen itthon, mert a tesómnál van. Így telefonnal fényképeztem.



Ezt a három lemezt legutóbb választottam tesztelésre, még csak az egyiket avattam fel, nemsokára láthatjátok is róla a bejegyzést.



Ezek a lemezek már nagyon rég a tulajdonomban vannak. Még májusban kértem őket tesztelésre, de július elején érkezett meg, így kimaradt az előző haul bejegyzésből. A tesztek már rég elkészültek róluk, ha meg akarjátok őket tekinteni, akkor a TESZT szavakra kattintva megnézhetitek. :)



Most először rendeltem a BPS-től körmös dolgokon kívül mást is. Ez a nyaklánc nagyon megtetszett és a kontúrceruzát meg a szemceruzát is ki szerettem volna próbálni. :)
Sőt, a tesóm szülinapjára rendeltem egy kis billentyűtisztító porszívót is, az szuperül működik. :)


Amikor böngészgettem az oldalak között megláttam EZT a csomagot és nagyon megdöbbentem az árán. Ez a sok minden mindössze $6.99-ba került. Ennyiért szerintem nagyon megérte. :)
A körömmargaréták nem a csomag tartozékai voltak, bár én mindeddig a pillanatig azt hittem, amíg vissza nem néztem a rendelést. Mivel egyszerre jött a csomag, én meg nem emlékeztem, hogy ezt is rendeltem külön. Ezért egyben fotóztam le. :D


SHLSEM 139 | SHLSEM M64 | SHLSEM | 209

Amikor volt a nagy körömlakk sale és sok lakk $0.99-be került én elég sokat betáraztam. Az első rendelésem a SHLSEM márkából a felső furcsa színű lakk. Őszintén bevallom, hogy az a lakk hatalmas tévedés volt, ugyanis a képen én nude-nak néztem, de egyáltalán nem az. A lakk amúgy nagyon gyengén pigmentált szóval, az is hátrány meg, ha rákenem a lakkot a körmömre olyan színe lesz, mintha besárgult volna a körmöm a sok lakkozástól. Úgyhogy nem tudom mi lesz a sorsa. Majd csak lesz vele valami. 
A másik két lakk nagyon tetszik, a rózsaszínnek szuper színe van és minőségre is elég jónak mondanám, a bordó lakk pedig, (ami teljesen feketének tűnik, de nem az) még jobb minőségre mint a rózsaszín, meg a színe is nagyon tetszik, szóval bennük nem csalódtam. :)


#11 | #9

A mostani tesztelésre kapott csomagban a lemezek mellé ezt a két holografikus lakkot kaptam. Igaz nem ezt kértem, de hát ez van nincs okom nyávogásra és amúgy sem tenném. Hálás vagyok, hogy tesztelhetek. :) Amúgy ez a két lakk is nagyon tetszik. :)


Erről a 3 darabos glitteres lakk szettről már tegnap olvashattatok egy bejegyzést. :)


Tribal 12 | Tribal 11

A Tribal lakkokat is volt szerencsém kipróbálni. Nagyon szép lakkok szerintem és a minőségük sem rossz. Ha nem fogytak volna el tuti rendelnék még belőlük egy párat. :D


#22 | #17 | #12 | #11

Ezek a BK lakkok is szupik szerintem. Homokhatásúak és nekem ez a kedvenc finisem körömlakkok terén. Először a feketét és a barnát rendeltem. A fekete ugyanaz, amit választottam, de a barnánál én #22-est kértem, de szerintem ez nem az, vagyis az a jelölés van rajta, de ez messze távolból sem közelíti meg azt, ami a képen látható. Nos, hát végül is nem baj, mert ez is szép lakk, csak már eléggé besűrűsödött és, amikor ideért ki is volt folyva sajnos, de még használható szerencsére. :)
A fekete színűt imádom, valóban nagyon szépséges. A két lila lakkra pedig először azt hittem, hogy ugyanaz, de amikor megnéztem a számozást rájöttem, hogy nem, mert az egyik kicsit világosabb, ezüstösebb. Ezért érthető, hogy egy ezüst színű lakkot vártam, de a kép ismét csalóka volt. :)


Moyra vivid sand 717 sunshine | Moyra sand effect 852

Amikor Nyíregyházán voltunk a Tescoból kifelé megálltam az egyik műkörömkellékes standnál és választottam 2 Moyra lakkot. Természetesen ők is homoklakkok. Moyra homoklakkom sajnos még nem volt, mert itt a közelben én még nem nagyon találkoztam ezzel a márkával. :(


Fedőlakkokat és egy körömerősítőt is vásároltam, mert azok ugye mindig kellenek. :)


Lora CC-A58 | MODA gel 301 | Lovely nude nr. 7 | Essence the gel 03 give me nude baby!

Fehér lakkok közül még mindig a Lorára esküszöm. Nagyon megörültem, amikor megláttam a boltban, hogy hoztak ismét belőle. :)
A fodrászkellékesnél vásároltam ezt a MODA lakkot, mert nagyon megtetszett. A Lovely nude-t meg már rég kiszerettem volna próbálni és az Essence give me nude baby lakkom pedig elfogyott szóval kellett egy utánpótlás a negative space és a francia manikhoz. :)



Nos, ennyi lett volna, ha valamire kíváncsiak vagytok, akkor írjátok meg bátran hozzászólásba és hozom majd róla a tesztet! :)




Ti mit zsákmányoltatok be az elmúlt időben? :)



2 megjegyzés:

Üzemeltető: Blogger.

© noinails :3, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena